Ugrás a Tartalomhoz | Lábléchez | Zene

Rövid történeti áttekintés

Kálvin tér 1887.

Pest városa már a XVIII. században "kinőtte" a városfalakat. A falon kívüli területeket fokozatosan telepítették be. Az utolsó külvárosi területek egyikeként alakult ki Ferencváros. 1734-ben, az első külvárosi telekkönyv létrehozásakor már három utcát tüntettek fel. Ezek egyike volt az akkori Belgrádi (ma Lónyay) utca, amely a városrész magjától, a Kecskeméti kapu mellett kialakuló Széna tértől (mai Kálvin-tér) vezetett déli irányba.

Ebben az időben már kialakulóban volt a mai Ferencváros körvonala, bár a városrész nagyobb részét még kukoricások, virág- és zöldségkertészetek foglalták el. Néhány utcanév ma is ezek emlékét őrzi. (pl. Bokréta, Lilom, Viola utca) A "Ferencváros" a főváros IX. kerületének régi-új neve. A városrész 1792. december 4-én vette fel az akkori uralkodó I. Ferenc császár nevét, trónralépésének alkalmából. A IX-es sorszámot Pest, Buda és Óbuda egyesítésével kialakult Budapest kerületei közül, 1879-ben kapta.

A városkapuk és falak elbontása szabad utat nyitott a tömegesebb építkezések számára. A városrész igyekezett felzárkózni a polgárosult, a korábbi városfalakon belüli részekhez, míg a külváros déli részén továbbra is majorságok terültek el a Duna vonaláig. A városrész az 1810-es évektől indult fejlődésnek, megkezdődött az ipari fejlődés első korszaka. Ez idő tájt jöttek létre az első ipari üzemek, gyárak a Ferencvárosban. Néhány példa: A Jordan-féle borgyár 1815-ben a Két nyúl u. 25-27 alatt működött, majd követte a Zwack-féle likőrgyár, Schlick Ignác-féle vas-fémöntöde, a Vidáts-féle gépgyár, Röck István gőzkazánüzeme, a Birly-féle borgyár, valamint műhabarcsgyár, fűrészüzem, gőzmalom települt a környékre. A fejlődést jelentősen nehezítette, hogy a városrészt többször is sújtották különböző csapások. 1831-ben kolerajárvány, míg 1838-ban a nagy pesti árvíz, mely következtében a Ferencváros szinte teljes egészében elpusztult. 529 épületből 438 leomlott, 72 pedig megrongálódott. Az ipari fejlődés második hulláma a kiegyezést követően indult meg. Ezekben az években kezdte meg működését többek között a Magyar Fémáru és Lámpagyár (1886), a Fegyver és Gépgyár Rt. (1891), Ferencvárosi Gázgyár (1898). Az ipari vegyészeti gyárak mellett (szappangyár, kátránytermékek vegyészeti gyára) mellett megjelentek az élelmiszer-feldolgozáson alapuló üzemek: Gizella malom (1880), Hungária Gőzmalom (1898), Király (ma Ferencvárosi) malom (1869), Herz szalámigyár (1888), konzervgyár. 1881-re elkészültek a Duna-parti közraktárak a növekvő fővárosi lakosság élelmiszer ellátására. Nem véletlenül kapta ez a Duna parti terület a "Budapest gyomra" elnevezést. A fejlődésnek köszönhetően az 1870-es évektől egyértelműen gyáripari jellegűvé vált. Az ipari üzemek megkövetelték a közlekedés és a szállítás feltételeinek megteremtését. A Duna mint vízi út mellett szerepet kapott a vasút: 1877-ben megépült a déli összekötő vasúti híd és megnyílt a ferencvárosi pályaudvar. Mindez társadalmi értelemben is egy nagyváros kapujává tette e városrészt. Míg a XIX. század elején a mezőgazdaságban foglalkoztatottak (majorosok, földművelők), kisiparosok alkották a városrész lakóinak túlnyomó hányadát, addig a század végére, a századfordulót követő évtizedekben az építkezések, ipari üzemek vonzották munkalehetőségeikkel főleg az alföldi, szegényebb lakosságot. A belső városrészben jelen voltak a polgári körülmények között élő tisztviselők, kisiparosok, értelmiségiek is, míg a külső városrész lakosságát a szakképzett vagy szakképzetlen munkásság, a vidékről felkerült ipari alkalmazottak alkották.